Mi a rigó

Az ide sorolt madarak a régebben külön családot alkotott és Sharpe szerint közel fajt és alfajt magában foglalt rigófélékhez Turdidae tartoztak. Hartert ezt a beosztást nem tartotta meg, hanem többféle nemzetségbe sorolta őket, amelyek közül a rigó nemzetség a hozzája beosztott több mint fajjal és alfajjal valósággal a főnemzetséget alkotja.

Az idetartozó fajok alkatra nézve meglehetősen hasonlók egymáshoz s Hartert a következőképpen jellemzi őket: erős csőrük közvetlenül a csőrhegy előtt kis foggal van ellátva; orrlyukaik az előrenyúló homloktollak csücskei előtt csaknem szabadon fekszenek; hosszú és hegyes szárnyukban rendesen a 3-ik és 4-ik mi a rigó a leghosszabb; az első evező többnyire jelentékenyen rövidebb, vagy ritkábban éppoly hosszú, de kivételesen hosszabb is, mint az elsőrendű evezők fedőtollai; 12 tollból álló farkuk könnyedén kerekített vagy csaknem csapott végű; egyetlenegy fajnál, a Turdus mi a rigó a fark kivételesen 14 tollból áll.

Némely fajnál az mi a rigó színezete megegyező, vagy legalább is egymáshoz igen hasonló, más fajoknál ellenben erősen különböző. A léprigó Turdus viscivorus L. Énekes rigó.

A Mi a rigó fészkelő fajok között a legnagyobb. Tollazata felül szürkésbarna és foltozatlan; fejének oldalai fakó rozsdássárgák, finom, sötét, a szájzugtól aláfutó és barkót alkotó szárfoltokkal; alul rozsdasárgásfehér, torkán háromszögű, mellén tojás- vagy vesealakú barnásfekete foltokkal; az evező- és kormánytollak, valamint mi a rigó legnagyobb szárnyfedők feketésszürkék, világos szürkéssárgával szegélyezve.

Szeme barna, csőre sötét, lába világos szaruszínű. A léprigó – szőkerigó, hogyan hagytam fel a dohányzásról apáca tanácsot rigó, cserregő rigó – Magyarországon rendesen előforduló, elég gyakori madár. Habár túlnyomóan a magasabb hegyvidék lakója, azért a dombvidéken is megtelepszik, sőt imitt-amott az Alföld erdeiben is található, mint fészkelő.

Nálunk télen-nyáron itt maradó állandó madár, azonban az őszi és tavaszi átvonulás idején északról származó példányok is mutatkoznak, télen át pedig a magas hegyvidékről leszorul mi a rigó alacsonyabb területekre.

Fészkelésének ideje áprilistól júniusig tart.

Fekete rigó

A léprigó nálunk hasznos, törvényileg védett madár. Az énekes rigó Turdus philomelos Brehm, ezelőtt musicus A léprigóhoz hasonló, de annál jelentékenyen kisebb. A hegylakók kedvenc madara.

Az énekesrigó Mi a rigó legnagyobb részében, úgyszintén Észak- és Közép-Ázsiában, kelet felé egészen a Jeniszei völgyéig fordul elő, és vonulása közben gyakran Északnyugat-Afrikában, de ritkábban Északkelet-Afrikában is megjelenik.

A nagy és szabadban álló társaskalitkát azonban rendkívül megélénkítik. Vidámságuk és élénkségük sok lelkes barátot szerez nekik, és pompás énekük a pacsirtáé mellett már az esztendő első hónapjaiban is elragadja az embereket, tehát már akkor, mikor a többi madarak még hallgatnak.

Újabban a feketerigó mintájára ő is kezd a lakott helyekre települni, így dr. Greschik Jenő ben először találta a rókushegyi kertekben, ahol azóta állandóan fészkel, sőt a Várkertben is észleltem. Az énekesrigó nálunk vonuló madár és átvonuló; márciusban érkezik és itt időzik októberig, novemberig.

Ritkán át is telel. A vonuláson követett útjairól és téli szállásairól s magyar madárgyűrűzések eddig, sajnos, kevés eredményt adtak. Mindössze két gyűrűs példányról kaptunk értesítést, melyeket Trencsénben gyűrűztek.

Ezek Közép-Olaszország belsejében kerültek kézre.

Áprilisban kezd fészkelni. Az énekesrigó hasznos, törvényileg védett madár.

Így ott találjuk gyomortartalmában a cserebogár pajorját, a vetési pattanóbogarat és annak mi a rigó, a drótférget, a kendermagbogár százra menő példányát, stb. Azonban a rovarélet kevesbedésével, úgy szeptemberben, ott, ahol van, a szőlőre adja magát és szedegeti a szőlő szemét.

A megvizsgált anyagban öt esetben találtam meg a szőlő szemeit a gyomortartalomban. A szőlőrigó Turdus musicus L. Felül olajbarna, alul fehéres; mellének oldalai élénk rozsdavörösek, nyaka sárgás; a test alsó felén mindenütt sötétbarna háromszögü és kerekded hosszfoltok vannak; alsó szárnyfedői rozsdavörösek.

A szőlőrigó az Óvilág magas északi tájain, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjedőleg, mint rendszeres költőmadár fordul elő, de kivételesen a délibb tájakon is fészkel. Átvonulás alkalmával erdőkben, kertekben, ligetekben, szőlőkben szokott tartózkodni, de inkább az alacsonyabb vidékeken. A szőlőrigó törvényileg védett madár, amely tulnyomóan hasznos is, de őszi érkezése idején a szőlőkben jelentékeny kárt tehet s azért ott, amennyire lehet, enyhe eszközökkel védekezni is kell ellene, Egyébként mint rovarirtó s a százlábúak és kisebb csigák pusztítója, hasznos munkát végez.

A fenyőrigó Turdus pilaris L. Feje, hátsónyaka és farkcsíkja hamuszürke; felsőháta és vállkörnyéke szennyes gesztenyebarna; evezői és kormánytollai feketék; a szárnyfedők külső oldala és csúcsa hamuszürke; a két szélső farktoll külső zászlója fehér; torka és előnyaka sötét rozsdasárga, fekete hosszfoltokkal; melloldalának barna tollai fehéren szegettek; egyéb alsórésze fehér.

Szeme barna, csőre sárga, lába sötétbarna. A fenyőrigó eredetileg csak Európa és Ázsia északi tájain volt honos, hol főleg a nyírerdőkben költött. Azonban mintegy 60 esztendő óta Németországban, sőt Magyarországban is megtelepedett. Utóbbiakon azonban mindig kisebb mennyiségben mutatkozik, a jelentéktelen fa- és bokortenyészet következtében sokszor a nádasok mellékén is láthatómíg az erdős hegyvidéken tömegesen szokott járni, különösen ott, ahol sok a kedvenc csemegéje, a boróka. Októberben érkezik s télen át ittmarad, esetleg igen havas, hideg tél idején részben délebbre vonul s március folyamán távozik északi hazájába.

Áprilisban is mi a rigó még elég bőven akad, sőt nagyon kivételes esetekben fészkel is nálunk. Fészkelését Molnár Lajos fedezte föl ben, amikor Molnaszecsődön, Körmend közelében május én fészket talált tojásokkal, amelyek állítólag a szombathelyi múzeum gyüjteményébe kerültek.

Második fészkelését dr. Greschik Jenő állapította meg Lőcsén; Harmadik fészkelését Mauks Vilmos észlelte Tátraházán, május én. Itt akkoriban két pár fészkelt. A fenyőrigó nálunk táplálkozása révén hasznos madár. Csiki Ernő 97 példánynak a gyomortartalmát vizsgálta meg s azokban növényi anyagok mellett gyommagvak, kökény, galagonya, csipkerózsa, boróka, vadszőlőamelyek fogyasztásával semmi kárt sem okoz, hanem inkább hasznot, rengeteg rovart is talált, főleg kicsi hernyókat, a hóbogár álcáját, drótféregbogarat és csigákat.

Dacára ennek a hasznos munkájának a mi a rigó nálunk sokáig nem volt védett, hanem vadászható volt, és csak a legújabb vadászati törvényben került védelem alá, úgyhogy sem fegyverrel lőni, sem mi a rigó fogni nem szabad. Hurokkal való fogása különben is annál elitélendőbb, mert a számára kitett hurokban egyéb és pedig törvényileg védett rigók is nagy számban megfogódtak s az ellenőrzés hiányos mi a rigó által rengeteg hasznos rigónk esett áldozatul.

A vándor rigó Tardus migratorius L. Alakban és nagyságban igen hasonló a fenyőrigóhoz. A vándorrigó Észak-Amerika keleti és északi részében él. Télen Dél-Floridáig és Texasig vonul.

Több ízben átrepült Európába. A fekete rigó Turdus merula L. Rokonaitól ha nem is szembetűnően, de aránylag rövid és tompa, illetve kerek szárnyával különbözik, melyben a 3–5-ik majdnem egyforma nagyságú evező a leghosszabb, valamint az aránylag hosszú, a végén kissé lekerekített farkával. Az öreg hím tollazata egyenletesen fekete, szeme barna, szemhéjszéle élénksárga, csőre narancssárga, lába sötétbarna.

Az öreg tojó felső része fénytelen fekete, alsó része feketésszürke alapon világosszürke mi a rigó. A feketerigó a ik, illetve Wallengren szerint a ik északi szélességi foktól kezdve egész Európában úgyszólván minden alkalmas helyen előfordul.

Kelet felé Perzsiáig és Turkesztánig hatol, nyugat felé az Azóri- Madeira- és Kanári-szigetekig terjed. Csak a magas északon nevelkedett feketerigók költözők, ezek közül azonban sokan már Svédország déli részein telelnek. A feketerigó a nedves erdőségeket, általában a sok aljnövényzettel bíró nagyobb facsoportokat, bozótokat részesíti vagy részesítette előnyben.

Hajlamaiban, szokásaiban és életmódjában azonban mintegy 70–80 év óta, tehát némileg szemünk láttára, igen érdekes, nevezetes változás megy végbe.

Azokra a rigókra, melyek erdei madarak maradtak, még manapság is ráillik ez a jellemzés, – nem azonban azokra a folyton növekvő csapatokra, melyek lassanként a parkokba, kertekbe és ültetvényekbe, sőt a helységekbe is benyomultak, hol teljesen meghonosodva, az emberek bizalmas vendégeivé váltak.

Nem valószínű, hogy ezek a lakott helyekre letelepedett feketerigók a kisebb éneklő madarakat kiszorították, mint ahogyan azt sokfelől hangoztatták. Ez az állítás már azért is valószínűtlen, mert pl. Messzemenő túlzás volna az apró madarak megfogyatkozását a feketerigó rovására írni, dacára annak, hogy nagyritkán fészekrabláson is érték.

A feketerigónál, melynek lénye ily rövid mi a rigó alatt oly feltünő átalakuláson ment keresztül, ez az átalakulási folyamat valószínűleg még nem fejeződött be, mi a rigó helyen egyrészük talán rossz tulajdonságokat is elsajátított, de azért e velünk szemben bizalmas énekesek egész faja felett mégsem törhetünk pálcát. Eredetileg erdei madár volt, de idővel mindinkább hozzászokott változások a leszokók egészségében emberhez, úgyhogy jelenleg a világvárosok parkjaiba is betelepedett és még apró, alig néhány fával vagy bokorral beültetett házi kertekben is bizalommal megrakja a fészkét.

Eredetileg főleg vonuló madár volt, de jelenleg már igen sok áttelel a nagyvárosi nyilvános parkokban, ahol annyira hozzászokott az emberhez, hogy szinte az ember kezéből veszi mi a rigó a neki szánt táplálékot. Budapesten még nem szelidült meg annyira, de itt is 2–3 lépésre bevár, amikor a külső területeken télen át az elvitelre váró szemétben kotorászik mindenféle hulladék után.

Ahol ilyen helyeken jelentkezni szokott, ott esetleg külön papírban lehet az étkezésre alkalmatlan húscafatokat és egyéb ételmaradékokat gyüjteni és kihelyezni számára. Habár eredetileg főleg vonuló madár volt, mégis már akkoriban is sok áttelelő akadt, amint most is akad áttelelő példány ott, ahol még nem szokott annyira az emberhez.

Utóbbi helyekben azonban mindinkább állandósul s öregje, fiatalja télire megmarad. Vonulási ideje főleg március és október-november. Táplálékát ameddig csak lehet rovarok, csigák, férgek szolgáltatják, késő ősszel és télen át bogyóval is megelégszik. Csiki Ernő 47 példánynak a gyomortartalmát vizsgálta meg s azokban a különféle növényvevő futóbogarak, cserebogarak, pattanó bogarak és álcáik és az ormányos- és levélbogarak légióját találta, de akadt ezeken kívül hernyó és lótetű is.

Énekes rigó

A szőlőkben néha kárt szokott tenni, de azért nagy átlagban hasznos madár, mely a törvény nyujtotta védelmet teljesen megérdemli, már csak azért is, mert az emberhez csatlakozott s így a nagyvárosi embernek is sok örömet szerez bizalmas modorával és elragadó énekével. Az örvös rigó Turdus torquattus L. Az örvösrigó a magas hegységek lakója. A hím tollazata a széles félholdalakú fehér mellpánt, illetve örv kivételével fénytelen fekete alapon világos sarlóalakú foltokkal; ezeket a világos foltokat a fekete tollak fehér szegése alkotja; az evezők és szárnyfedők szürkésen árnyaltak és barnásszürkével szegélyezettek; a kormánytollak egyszínűen koromfeketék, a két legkülső keskeny finom fehéresszürke szegélyecskével díszített.

Egyik alfaja az alpesi örvösrigó Turdus torquatus alpestris Brehmmelynél az alsórész tollai szélesebben vannak feketével mi a rigó és a tollak közepén kisebb-nagyobb ékfoltjuk is van. Az örvösrigó Észak-Európa hegyvidéki madara.

Lovassy mi a rigó az m. Chernel legalacsonyabban Modor mellett méter magasságban találta fészkelve.

Ertl G. Liptóban azonban és méter magasságban. A jelzett helyeken elég gyakori, de előfordul azonkívül mint átvonuló az alacsonyabb vidékeken is, így az Alföldön, Dunántúlon s biztosan fészkel Horvátország magasabb hegyvidékein, így Modrus-Fiume és Lika-Krbava megyékben. Tojásait ismerjük Zólyom és Liptó megyékből, Máramarosszigetről és a Retyezátból. Márciusban érkezik s itt marad szeptemberig, októberig, de néha novemberben is látható, sőt Fiuméban decemberben is látták.

Hasznos, rovarírtó, védett madár.

Rigó (Turdus Linn.)

Csiki Ernő gyomortartalom-vizsgálatai azt eredményezték, hogy főleg hegyvidéki káros rovarokkal táplálkozik. A magyar madártani irodalomban az örvösrigónak három alfaja is szerepel. Régebben csakis mint Mi a rigó torquatus L. Ezt a nevet jelenleg az északi örvösrigó kapta, amely nálunk csak átvonuló. A nálunk fészkelő példányok a középeurópai örvösrigóhoz tartoznak Turdus torquatus alpestris Brehm. Madarász szerint a kaukázusi örvösrigó Turdus torquatus orientalis Seab. Már Hartert is említi, hogy mi a rigó az alfajt valószínűleg összecserélték az alpestris nevű alfajjal, ami a Madarász által említett példányok lelőhelyei alapján május A kaukázusi örvösrigó legfeljebb mint átvonuló, vagy téli vendég lehetne nálunk.

Az északi és középeurópai örvösrigók magyarországi elterjedési kérdése még szintén kiegészítő tanulmányokra és vizsgálatokra szorul. Tájékoztatásul fölemlítem, hogy a középeurópai alfaj abban különbözik az északitól, hogy a hasioldal tollán mindig jóval szélesebb a fehér szegély és a tollak közepén kisebb-nagyobb ékalakú fehér hosszanti foltok vannak, továbbá az alsófarkfedőkön mindig széles fehér hosszanti sávok vannak.

Betűrendes kereső

Hartert szerint a két alfajt első látásra meg lehet különböztetni. A fentemlített rigókon kívül Magyarországon előfordult mi a rigó a Naumann rigója, vagy vörösfarkú rigó, mely Magyarország legritkább madarai mi a rigó tartozik. Eddig csak egyetlenegy példány van belőle, melyet az as években léppel fogott egyéb rigók között találták.

Ez a példány a Jány Pál gyüjteményébe, onnan pedig a Nemzeti Múzeumba került, ahol Naumann lefestette akkoriban megjelenő nagy munkája számára. Azóta se került elő. A magyar irodalomban ezenkívül még egy ritka keleti rigófaj szerepel és pedig a szibériai rigó, melyet Chernel J.

Sajnos a bizonyító példány nélkül nem vehető föl Magyarország madarai közé. Érzékeik egyenletesen fejlettek. A rigók a legnagyobb távolságból még a legkisebb rovarokat is felismerik és magasan a levegőben való vonulásuk közben az alattuk lévő tárgyakat biztosan felismerik.