Blog

VIRÁGZÁS – önismereti blog –
Szabó Virág tollából

Indult 2018 augusztusában
(Megjegyzés:  Kérlek, ha megosztanád írásaimat másokkal is, a forrást jelöld meg, hogy összetalálkozhassanak ezáltal is a hasonlóan érzők-gondolkodók. Korábbi blogjaimnak bejegyzései a jövőben könyv formájában látnak napvilágot, válogatásként. Elérhetőségük az Interneten immár nem lehetséges.)

A tudatosság azt jelenti: képes megszületni bennem a hála mindenért, ami szembejön velem az úton – mert elfogadom: minden értem van, azért, hogy kigömbölyödhessek valódiságomban. Elégedetlenség, kritika, düh – csodálatos jelzőtáblák ahhoz, hogy rálássak, hol van még önmagammal kihívásom. A fényben élő ember életélménye: minden úgy jó, ahogy van… (szabovirag – www.viragszabo.hu)

Mindennel, ami nem a belső béke önfeledt derűjét hívja elő Belőled – feladatod van. A külvilág bármely jelensége által élővé vált tagadásod, ellenállásod,  feszülésed, feszültséged, ítéleted, félelmed, haragod, belső reszketésed jelzés arra, hogy akkor és ott kitárulhat egy kapu számodra, amelynek túloldalán tanulási lehetőség vár rád. A kérdés már csak az, hogy belépsz-e rajta, vagy egód önvédelmi mechanizmusába kapaszkodva, egy vad lendülettel inkább bezárod azt, nehogy megmutassa magát a Valóság… (szabovirag – www.viragszabo.hu)

Hasra estél? Állj talpra, rázd meg magad, és találd meg az okot. Máris győzelemmé transzformáltad azt, amit korábban bukásként definiáltál…
(szabovirag-www.viragszabo.hu)

Gondolhatunk a másik emberről bármit. Az ő világát kizárólag saját lényünk szűrőjén keresztül értelmezhetjük. Ítéletünk, minősítésünk mindig rólunk mesél, tapasztalatunk és az abból születő látomásunk a többiek életéről csak kiindulási alap lehet újabb önismereti felfedezésünkhöz.
(szabovirag – www.viragszabo.hu)
Egy emberről gyárthatunk legendákat – vagy épp ítéleteket. Eszményíthetjük, idealizálhatjuk, vagy akár rombolhatjuk a róla kialakult képet.
Ám egyik sem a valóság – megismerés nélkül ugyanis lehetetlen pontosan körbeírni a másik lényét.
Ismered önmagad? Ugye, nem? (Folyamatban van az ismerkedés – és történik ez, míg világ a világ.)
Ha a hozzád legközelebb álló emberi lény (te) kiismerhetetlen számodra – akkor hogyan is lehetnének meglátásaid tökéletesen hitelesek valaki másról?
A tény az, hogy mindig magadról vallasz – akkor is, ha más életét minősíted éppen. És az, aki beszámolódat odaadással hallgatja, és ennek mentén vélemény születik az elméjében – szintén csak saját magáról árulkodik.
Ilyen a világ. Bárkire tekintünk – önmagunkról informálódunk általa.
(szabovirag – www.viragszabo.hu)
Ha változtatnál a világon, nyisd meg a Szíved – és szórd simogató fényét, amerre jársz.
Tehetsz ugyanis látványos erőfeszítéseket azért, hogy ébresztőt fújj másoknak; ha elvárásokkal, fanatizmussal; fölényérzettel, haraggal, elutasítással, megvetéssel fordulsz feléjük, az energiád romboló, bármilyen hangzatosak is a szavaid.
Egy boldog gyermek őszinte nevetése például, amely bearanyozza a Szíveket – felérhet egy beavatással az Örökkévalóba…
Érdemes lelassítani és elmerülni az élet apró csodáiban, mert bizony előfordulhat, hogy éppen bennük van a legerőteljesebb inspiráció a Változásra, az Önmegváltásra.
(szabovirag – www.viragszabo.hu)
Érdemes befelé hallgatózni, tanácsadóként foglalkoztatni a Szívünket. Mert bármennyire is követjük más emberek tanácsait, vagy elménk józan útmutatásait döntéshelyzeteinkben, ha a Szívünk másfelé vinne, és mi nem rá figyelünk – előbb-utóbb betegségekbe hajszoljuk magunkat. Az egyik legfontosabb teendőnk fejlődésünk útján: rányílni a bennünk fogalmazódó vágyakra, igényekre – és komolyan venni azokat. Ez az egészségünk kulcsa.
(szabovirag – www.viragszabo.hu)

Senki sem dönthet helyetted, milyen utat járj és hogyan.

Az ítélet, amely lépéseidet minősíti, csak azt mutatja, hogy maga a bíráló nem érzi magát otthonosan saját ösvényén. Ahelyett ugyanis, hogy arra összpontosítana és azt építené teljes szívével, elméjében fogalmaz rosszindulatú vádakat egy olyan emberi vándorlásról, amely teljesen egyedi, és amelyre neki rálátása soha nem is lehet, mert nem az övé.

Minden ember egyedi mintázat szerint halad előre tudatosodása útján. Nincs két egyforma Sors, nincs két egyforma Terv. Ami az egyiket táplálja, az a másiknak talán kitérő, és ami valakinek gyógyulás, az nekünk lehet, hogy csak újabb belegabalyodás a szenvedéshálónkba.

Ítéletünk mindig bennünket tükröz – eltévedtünk saját életünkben, elbizonytalanodtunk választásaink helyességében.
Nem volna bölcsebb arra irányítani figyelmünket, hogy visszaállítsuk a kibillent harmóniát, ezzel közeledve önmegváltásunkhoz – a mások világában való illetéktelen tévelygés helyett?

(szabovirag – www.viragszabo.hu)

A fanatizmus? Olyan vakság, amely mindent kirekeszt, elutasít és bűnösnek nyilvánít, ami szűk látókörén kívül áll.
Aki így él, annak nem csak az a kihívása, hogy sötét fellegekkel táplál másokat (amelyek idővel törvényszerűen visszaszállnak rá) -, de miután örökké kifelé figyel, mások “hibáira”, “eltévelyedéseire” rögeszmésen vadászva, belső fejlődését elhanyagolva hosszútávú börtönlétre ítéli önmagát. Figyeld magad: ha bármi is merev elutasítást, felháborodást, ítéletet idéz elő benned – érdemes megráznod alvó szárnyaid, és kiröpülni ismét az ÉLETBE. Mert celládban gubbasztva saját haladásod ellen is dolgozol.

Az Önmagunkhoz való hűség ezzel szemben arra inspirál: saját Szívünk dobbanásaira összpontosítsunk, azokra reagálva cselekedjünk. Engedjük magunkat az áramlással és tapasztaljunk, táguljunk, szeressünk.

Az Úton jársz, akkor is, ha mások azt igyekeznek beléd szuggerálni: eltévedtél.
De ugyan honnan is tudhatnák, mi a Te irányod, milyen tapasztalásokat kell meghívnod az ébredésedhez – ha sokszor még Te magad sem vagy tudatos erre?
Egyéni az Utad – érted már? Senki más nem ismerheti jobban a járást rajta.

(szabovirag – www.viragszabo.hu)

Nem kerülhető el az áldozatszerepünk elengedésének útján: megtanulni segítséget kérni, miután igaz VÁGYUNKAT engedtük megfogalmazódni magunkban. Ám ezt követően érkezik még egy kihívás felénk. A segítséget akkor is fel kell tudnunk ismerni, ha más alakban jön felénk, mint amire számítottunk. Ha pedig így van (és általában így van), bölcs nem elvárásainkba merülten elutasítani azt, hanem meglátni a benne rejlő lehetőséget, és ÉLNI vele.
Az Univerzum mindig segítő válasszal érkezik felénk, de sokszor épp az ad számunkra kibúvót a talpra állással szemben, hogy nem akarunk tisztán látni, vagy épp a kapott ajándékkal szemben tiszteletet, alázatot tanúsítani.
Ez  jó ürügy arra, hogy a saját erőnk és a felelősség felvállalása helyett visszabújhassunk a hamuba, nem igaz? 
(szabovirag – www.viragszabo.hu)

Figyeld meg magad. Megrezdül benned egy kívánság. Rányílik a Szíved.
Már érkezik is a megvalósuláshoz szükséges segítség.
 
És Te? Elmenekülsz, az ellenkező irányba.
 
Boldog az, aki bátor tettekbe fordítani cselekvőerejét, és meglovagolni a Teremtés hullámait.
 
Az Égi Inspiráció Formába Öntése a legáldottabb Áramlás élményét hozza el nekünk. Ilyenkor tesszük azt ugyanis, amiért itt vagyunk, emberbőrben, földöntúli erőkkel megajándékozottan: méltó, ragyogtató Szolgálatra váltjuk szenvedésünket.
 
Ha egy régi mantra megszólal a fejedben, amikor a Lehetőség épp hív, nevess rá, és mondd ki hangosan:
de, igen, megérdemlem… Ideje a boldogságomnak.
(szabovirag – www,viragszabo.hu)
Fanatizmussal nem jutsz messzire. Ha elhiszed, hogy csak az általad vallott igazságnak van létjogosultsága a világban, és minden mást eltaszítasz magadtól: tömlöclétre ítéled magad. Lemaradsz az élet lehetőségeiről, a változás színeiről, a létezés muzsikájáról. És azoktól az emberi kapcsolatoktól is megfosztod magad, amelyek talán épp a boldogság újszerű villanásaival, vagy az ébredés ujjongó felismeréseivel ajándékoznának meg – ha nyitottá tennéd magad rájuk.
Az ember, aki az ÉLETET választja, egyre magasabbra repül – és így törvényszerűen, egyre tágasabban látja a Világot. Mint a sasmadár – bátran vág neki akár új utaknak, éberen figyelve, mely lehetőség az, ami éppen rá vár.
Ő a Létezés királya – Szabadsága hajtja.
Megismerése egyre magasabbra és magasabbra hívja – míg végül érinteni tudja a Napot… és Szívében eggyé olvad vele. És megérti – AZ is Ő.
 
Az ember, aki csak egy utat ismer és jár, folyamatos rettegésben él – mindattól óvja magát, ami a megszokott rutinjától eltérő: nehogy véletlenül, egy óvatlan pillanatban szem elől veszítse a számára kijelölt irányt.
A Szabad Választás és az ÉLETTÁNC hozta Egységélmény helyett elméje rögeszméire irányítja figyelmét: elutasítja mindazt, ami veszélyeztetheti elkötelezettségében.
 
De közben egyet elfelejt: belső fejlődése tapasztalatainak, felismeréseinek és Szívében való nyílásának függvénye…
 
EMLÉKEZZ: ÉLETRE vagyunk teremtve.
Fanatizmussal nem jutunk messzire.
(szabovirag – www.viragszabo.hu)
Az éberség – erő. Az egyik legkomolyabb.
Sok a csapda ugyanis, ami naiv pillanatainkat vadássza.
 
A materializmus – kétszínű, látványos ígéreteivel – kíméletlenül ráncigál bennünket. Szinte észrevétlenül szárad ki e hipnózis során lényünk, leválasztódva a tápláló-éltető Forrásról.
Ám épp ily csalóka lehet a spiritualizmus (vagy amit ma tévesen annak neveznek). Miközben képviselői közül sokan azt hangoztatják: gyere velem, hiszen ez az egyetlen helyes út, én majd megváltalak: képes a legsötétebb tömlöcben ágyat vetni nekünk.
Ahol a fanatizmus ver tanyát, ott a Szíverő nem találhat otthonra. Ez biztos jel arra, hogy épp áldozatnak szánnak bennünket – egy hamis istenség oltárán.
 
Ha valami nem Önmagadhoz, a Belső Szabadságodhoz, a Gyakorlati Szeretetedhez emel közelebb, helyette – álruhásan – jól hangzó ígéretekkel tereli el a figyelmedet a Lényegről: megint nem tesz mássá, csak partra vetett hallá… Túlélővé.
 
Nem lubickolnál inkább egyediségedben? Hiszen örömtáncra érkeztünk, nem pedig masírozni egy más által meghatározott, keskeny ösvényen.
 
Azt figyeld meg, hogy mitől tágulsz, mitől ragyogsz, mitől vagy egyre szeretet-teljesebb és őszintébb, igazabb Önmagad, illetve mások felé: mert AZ a TE Utad, az a Te irányod.
 
Ég és föld között ringatózva szemlélődni és ha a Szív azt súgja: aktuálisan fejest ugrani az ÉLMÉNYBE, amely arra emlékeztet: ki is vagy valójában és hová tartasz.
És az Emlékezés támogató Jelenléte által kigömbölyíteni a Létezést – A MAGAD MÓDJÁN.
Nem ez a cél?
(szabovirag)

 

“Abban a pillanatban, hogy eldöntjük, búcsút intünk a szenvedésnek, az Univerzum ránk nyitja ajtaját, és elhalmoz a számunkra legmegfelelőbb, a Saját Utunk járásához szükséges ajándékokkal. Ebből is tudhatjuk – az elhatározásunk valós” – nekem ezt is üzeni Hamupipőke története. (szabovirag)

Az életünk döntések sorozata.

Korpából, hivalkodó drágakőből vagy igazgyöngyből fűzünk nyakláncot magunknak – ez határozza meg az Utunkat.

Van, aki szolgálólány kíván lenni. Inkább választja a szenvedést, mintsem elinduljon elveszettnek hitt boldogsága nyomában. Ő az, aki fel sem vállalja a küzdelmet, inkább (nagy nyögések és sóhajok közepette) hátradől a hamuban (a korpában), és parázsló ujjakkal mutogat mostoháira: miattatok szenvedek…!

Aztán van, aki a gonosz mostohát játssza: látványos ékkövekkel igyekszik önmagát (bármi áron) észrevetetni, mert nem hiszi el – a virágba borult Szív komolyabb erőt hozhat, mint bármilyen hatalmi eszköz vagy ékszer. Az ő ujjai villámokkal fenyegetik a boldogságukat élni tudókat: vesznetek kell! Ő cselekvő: minden gondolata és tette fiktív ellenfeleinek kínzására irányul.

Ahol zárt a szív, ott hiába van nyitva a kalitka ajtaja: a szem csak a rácsokat észleli.
Ahol az önbizalom és önszeretet hiánya sötét fanatizmust eredményez – hiába jön a segítség, észrevétlen marad.

Mert látszólag könnyebb kifelé okolni másokat, mint szembenézni saját cselekvésképtelenségünkkel, mozdulatlanságunkkal – és meghozni a döntést: mától másképp élek.
A mai naptól ÉLEK. Mert megérdemlem a SZERETETET.

Ahogy ez a döntés megszületik bennünk, a Szívünk köré épített súlyos falak leomlanak, és végre eljutnak hozzánk a Létezés Ajándékai: az igazgyöngyök, amelyekből végtelen-szép láncot fűzünk önmagunknak (önszeretetünk jeléül), felvállalva a bennünk élő Királynőt. Szépségben, ragyogásban.

Bizony, az életünk döntések sorozata.
(szabovirag)

 

Ha számít, hogy mit gondol rólad vagy döntéseidről a világ, azt jelenti: bizonytalan vagy önmagadban.

Tétovaságod gyökere, hogy nem a Szívedből élsz; az elméd csikorgó válaszokkal zavar időről időre össze, míg végül külső tükörre lesz szükséged ahhoz, hogy egyáltalán legyen merszed a (kisbetűs) élethez.
Ahol hűvös szelek kuszálják össze szorongásaink pókhálóját, ott előbb-utóbb belegabalyodunk a külvilág elvárásaiba, és szinte törvényszerűen megjelenik a rosszakarat. Ellenséggé válik számunkra mindaz, aki bátor, lépni kész, aki nem adta még fel azt a törekvését, hogy megváltsa a világot.
Távolságot kell tartanunk tőle, mert ő az, aki szüntelenül emlékeztet bennünket arra, hogy miről maradunk le éppen: egy olyan Útról, amely lehet, hogy különbözik mindenki másétól, sőt, az is lehet, hogy sokak által érthetetlen, de talán éppen ezért: rendkívüli.
Ez A MI UTUNK – és nem járhatja helyettünk végig senki más.
 
Ahol a Szív bátor igent vagy épp nemet dobbanni – ott jóleső fészek-meleg van. Biztonságérzet. Önszeretet.
És ez a Forrás az egyetlen, ami felkészít bennünket az Életre. A Nagybetűsre.
(szabovirag)
www.viragszabo.hu

Ha Szívemből döntök, nem zavar meg kívülről érkező ítélet.

Elfogadom, hogy minden Út különböző, és ami más szemében esetleg tévedés vagy ballépés, az számomra az Igazságot, az Önmagamhoz való közelebb jutást jelentheti.

Ha elmémből döntök, a Szívem ellenére – persze, hogy megvisel a másik ember ítélete, mert felébreszti bennem a gyanakvást, hátha elhibáztam…

Ha a másik ember döntései, lépései felkavarnak, az nem róla – hanem rólam szól. Elsősorban arról, hogy menekülök: más életébe, a sajátom felvállalása helyett.

Ha rólad alkotok rosszindulatú vagy kétes értelmű meséket, melyek törvényszerűen és szinte teljességgel saját fantáziám és energiáim szőttesei (és közben persze fogalmam sincs a Te egyedi, megismételhetetlen Valóságodról) -, azt jelenti: eltévedtem… nem a lényegre figyelek. Megint csak menekülök. Önmagam elől.

Mindenki küzd.
Mindenki járja a Saját Útját.
És mindenki iránya más. Néha teljesen.
Van, hogy egy döntés, ami szerintem a pokolba visz – a másik embert épp a magasba repíti. Mert neki épp arra van dolga…
Neki pontosan azt az egészen mást kell megtapasztalnia aktuálisan ahhoz, hogy Önmagára ébredjen.
Ennyi az egész.

Egy bizonyos: a Szeretet Lámpása szüntelenül vezet Bennünket, ám Látója csak a tiszta Szív lehet.
Ami ítéletmentes, elfogadó és szabad minden földi megkülönböztetéstől.(szabovirag)

Imádkozom, hogy mindig LÁSSAM: minden egyes tett, amelyet hibaként könyveltem el én vagy más – a tanulási folyamat egy-egy leckéje volt, amelynek lényegi üzenetét felismerve közelebb juthatunk Egymáshoz, Önmagunkhoz. (Ajándék, bizony talán hanyagul csomagolva.)
 
Imádkozom, hogy mindig HALLJAM meg Önmagam és a velem Táncolók belső hangját, akkor is, ha épp halkan szól, vagy túl zajos körülöttünk a nagyvilág.
 
Imádkozom, hogy mindig ÍZLELNI tudjam a Létezés finomságát, és TAPINTANI tudjam az ÖRÖKKÉVALÓT a mindennapok időnként törvényszerű káoszában.
 
És az ILLAT, amely betölti a Mindenséget – mindig emlékeztessen arra, ki vagyok és hová tartok…
 
Imádkozom.
(szabovirag)

 

Fáradt, kimerült, erőtlen vagy, megkopottnak érzékeled belső fényedet? Tekints az életedre – mi az, amit megszokásból, félelemből magaddal cipelsz (kapcsolat, kapcsolódás, érzés), miközben már régen kioltódott belőle az élet, az áramlás tüze? Sokszor észre sem vesszük, hogy megkövült ragaszkodásunkkal láncolunk magunkhoz múltbeli ajándékokat, amelyek így erőtlenül sodródnak nyomunkban, mi pedig szinte észrevétlenül összeroskadunk a súly alatt. A szabadon engedés a legnagyobb szeretet. (www.viragszabo.hu)

Mindig a szíved dobbanásaira figyelj. Van, hogy az elméd fanatikussá válik egy kapcsolatra, egy szokásra, egy irányra – bármire, és így észrevétlenül függőhelyzetbe rögzít téged. Időről időre nézd meg, élő-e még a kapcsolódásod; van-e benne áramlás, öröm, szeretet. Ha nincs, csak üres rutin, a múltba dermedtséged előbb-utóbb megbetegít, kimerültté tesz, kioltja benned a létezés iránti szenvedélyt. Az egészséges döntés az itt és most-ban születik – figyelve az élet jelzéseire: ideje az elengedésnek, a változtatásnak, a belső transzformációnak. Az igazi Út a nyitottságé és az örök mozgásé. (www.viragszabo.hu)

“Ne higgy annak, aki megváltást ígér – egyedül Te szabadíthatod fel önmagad évszázados béklyóid alól. Az az ember, aki tehetetlenségedet és spirituális éretlenségedet hangsúlyozva vívja ki csodálatodat (és aktivizálja kisebbségi komplexusaidat), majd alakítja ki függésedet saját lénye felé, önbizalomhiányban szenved, híveket gyűjt (és vagyont), önigazolásként. Egyetlen út az igaz: ami a Szíved nyitásához, az ön-és világszeretethez inspirál Téged, egységből fakadó megértéssel, empátiával”. (www.viragszabo.hu)

“E kétarcú világban túl sok a félrevezetés, a rosszindulatú csábítás, amely látszólag boldogságot kínál, ám elveszni benne túlságosan könnyű: és máris pokoljárás a szép ígéret követésének eredménye.  Egyetlen iránytű van, amely Önmagad felé vezet. A SZÍVED.  Ahol dalra fakad – ott a helyed”. (www.viragszabo.hu)

“Túl kell látnod a szerepeken, ha tartós boldogságra, valódi szeretetre vezetnéd önmagad” (szabovirag)

“A múltban való időzés gyengíti erődet,  belesüppeszt korábbi megéléseid iszapjába. Bűntudatra vagy álmodozásra késztet. És ez nem a Harcos Útja, csak a szenvedő emberé”. (szabovirag)

„Ragyogni a megélt mindennapokban: ez a leghitelesebb tanítás. Példát csak azzal mutathatunk, ahogyan mi magunk járjuk az utat, amelyet a lélek síkján, születésünk előtt, fejlődésünk érdekében felvállaltunk” (szabovirag – 2012)
Mondhatsz bármit. Oszthatod a tanácsokat. Ha az életed nem példázza a Tanulni, Változni Kész, Fejlődő Ember Útját, aki kész átvilágítani saját sötétségeit, és hibáiból tanulva időről időre túlnőni önmagán – tanításod legfeljebb elmejáték, nem valós tapasztalat és főként nem transzformációhoz segítő, gyógyító példa. Nem tökéletesnek kell lenni – nagy a baj, ha valaki annak játssza saját lényét -, csak elkötelezettnek, a Fény Útján. Hitelesnek. Őszintének. Igaznak. Szívben, Belső Erőben növekvőnek. És akkor az emberek figyelni kezdenek, érdeklődővé válnak az Útra, amit jársz. Ez az inspiráció. Ez a Tanító Ösvénye. (szabovirag)
A kép: Paul Jones Art. 

“Okozhatsz akarattal fájdalmat másnak – de a szenvedés bumerángként tér vissza hozzád. Kívánhatod embertársadnak a rosszat – de az ártó üzenet energiáját végül Neked kell befogadnod.
Te csak szeress, és imádkozz azért, hogy minden létező megtalálja az örömét, a boldogságát a világban. És ha a másik viselkedése dühöt, vagy fölény érzetét váltja ki belőled – tekints magadra, és húzd ki a szálkát a szívedből. A felismerés ugyanis Téged tükröz. A másik csak felvállalta fejlődésedért a tanító nem feltétlenül  hálás szerepét. Összefogásban dolgozunk mind, még ha nem is tudunk róla. Segítőnek, támogatónak érkeztünk egymás világába, még akkor is, ha a fizikai látszat és az egó időnként félrevezet ennek felismerésében”. (szabovirag – 2013)

“Az elengedést meg kell tanulni. Hagyni szabadon menni azt, aki menni akar.
Csak az markol, függ és kapaszkodik, aki önmagától fél, akinek nincs sejtése arról, hogy ki is valójában. Aki belső magányába zártan, kívülről várja a megváltást”. (szabovirag)

“Ha nyitott (legalább) egy Szív – nincs esély függőhelyzet létrejöttére. Sajnálatból és segíteni-akarásból sem. Mert aki tiszta iránytűt követ, az tudja, hogy ezzel nemcsak saját szabadságát veszíti el, de a másikat is “bebörtönzi”.
(szabovirag)

“Emberi, hogy hibázunk: minden tévedés lehetőséget ad arra, hogy rálássunk egy “gyenge pontunkra”, amely fejlődést kíván. Nincs gyógyulás mindaddig, amíg nem fogadjuk el tüneteinket, és nem határozunk a szeretetteljes gyógymód alkalmazása mellett. Légy éber! A struccpolitika csak az illúziók erősödését támogatja: a változás első lépése felismerni, ami VAN”. (szabovirag)

Az sem baj, ha eleged van. A változás ritkán küzdelemmentes, szabad fájnia. Elengedni még a téves, romboló mintákat is nehéz, annyira hozzászoktunk jelenlétükhöz. Fontosabb, hogy őszinte légy, merd kiadni magadból, ami menni akar. Méregteleníts – és ne büntesd magad azért, mert a tisztulás mellékhatásai nem feltétlenül vonzóak és nem is törvényszerűen hasonulnak felépített énképedhez. (szabovirag – viragszabo.hu)

“Van, hogy már csak a lángokba borítás segít, mert túl sokáig hallgattál, mélyeket, némaságoddal befelé rombolva önmagad. A tisztítótűz félelmetesnek mutatja magát, de munkája hosszútávon gyógyító: kiégeti a túlzásokat, így harmonizálhatjuk újra önmagunkat, életünket megszabadítva a pusztító sallangoktól.” (szabovirag)

“Meg kell értened, ha a valódi fejlődés a célod:  a félelemből születik minden, ami később fájdalmat és szenvedést okoz.
És meg kell érezned azt is, ha a másik erejét gyöngíted, csak megvakult önmagadat vezeted a bukás felé.
Mert a Sors bumerángként juttatja vissza hozzád az általad küldött üzeneteket…” (szabovirag – 2013)

“A
z egó hangos, dicsekvő, vagy épp ál-szemérmes, ál-alázatos játszmákba csábít, miközben az energia – ha éber vagy és bölcs – leleplezi önmagát: ha képes vagy olvasni belőle, felismered, ki az, aki Szívéből szól, és ki, aki saját színpadán épp “szentet” alakít.
Megérzed, ha tiszta az elméd és nyitott a szíved, hogy kinek a megnyilvánulása őszinte, és ki az, aki csupán hatalmi játszmáit bonyolítja lelki érettség, finomság  átmeneti látszatát keltve.” (szabovirag – 2013)

“Ha nem állsz ki önmagadért, épp oly romboló munkát végzel – csak épp befelé -, mintha hangos indulataiddal szennyeznéd környezetedet. Az, hogy a külvilág felé vagy saját valóságod középpontjába küldözgeted mérgezett nyilaidat – jelentéktelen különbség, hiszen mindkét agresszív megnyilvánulás az Egységet sérti. Ne jó légy, hanem őszinte. Mert a jóság elmeproduktum, a megfelelési kényszer általi önerőszak eredménye. Az őszinteség azonban a Szívben fakad, és nincs más eszköze, csak a tisztaság”. (szabovirag – 2013)

“Van, hogy virradni kezd bennünk, és egyre növekvő vágyat – vagy kényszert – találunk magunkban arra, hogy leporoljuk meg-nem-éltségeinknek dobozát; kinyissuk azt, és szembenézzünk mindazzal, amitől az évek, évtizedek során menekültünk. Emlékekkel, amelyek akkor úgy tűnt, hogy nem rólunk szólnak, sőt, ellenünk léteznek – pedig valójában belső árnyaink hiteles tükröződései voltak. Vagy emberekkel, akik taszítottak bennünket, akiket vádolni jó volt balsorsunkért – és akikben most, ebből a különös ürességből kitekintve, felismerhetjük valódi mestereinket, akik mindig is segíteni igyekeztek utunkat.
Igazgyöngyök a múltból, amelyeket legszívesebben szétpergettünk volna utunk során, mert azt az arcunkat idézték, amely számunkra idegen vagy rémisztő volt.
De ma, ebben a fülsértő csendben, valahogy többet ér az igazság, mint mindaz, amit az ember felépített magának, önvédelemként. Ebben a szokatlan, kongó jelenlétben nincs több erő a menekülésre – eljött az idő meglátni az idáig rejtőzőt, eljött az idő elsírni könnyeinket azért, mert nem önmagunkat éltük. Győzelem. Kegyelem.
Az önismeret a lomtalanítással kezdődik. Mert bizonytalan alapokra építkezni lehetséges ugyan, de hosszútávon nem kifizetődő. TISZTÁN LÁTNI szükséges megtanulnunk ahhoz, hogy legyen bizalmunk ráfeküdni az élet tenger-szép hullámaira, és átadni magunkat a Létezés Végtelenjének…”
(szabovirag)

“Aki szeret, nem birtokol. Nem is vár el semmit.
Csodálja az élet körforgásában rejlő bölcsességet.
Szíve kitárul, ha tavasszal új rügyeket hoz az élet – de képes felfedezni az Isteni Tervet a búcsúzó falevelek lassú táncában is”. (szabovirag – 2013)