Írás(terápia)

Írok.
Írtam mindig is. Már ötévesen, iskolakezdés előtt mesék bújtak elő a tollamból.
Idáig hét könyv jelent meg a nevem alatt nyomtatásban.  Sok száz interjú, riport, portré és tudósítás van mögöttem, a legkülönbözőbb napi-hetilapokban, magazinokban voltak olvashatók; rádióműsorokat szintén vezettem. Számtalan blogot működtettem az elmúlt évek során, a legfrissebbet nyomon követheted napról napra ezen a honlapon.

Írok, ha mondanivalóm van –  olyankor pedig mindenképpen,  amikor szükségem van belső megnyugvásra.
Előfordul az is, hogy nem tudok nem írni: Niagara-vízesésként robban át rajtam egy történet, és én csak bámulom alakulását. Ezeket az alkotói folyamatokat valódi csodaként élem meg.
Így született – többek között – a Mandralínia – gyerekeknek (is) szóló önismereti kalandregény-sorozatom első kötete, amelyből később varázslatos musical kelt életre, Barta Ildikó zeneszerző és Izsó Angelika dalszövegíró közvetítésével. A könyv és a CD – kitűnő, ismert színész-énekesek előadásában (Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Tunyogi Bernadett, Vida Péter, Seres Ildikó, Dézsy-Szabó Gábor) – nálam is hozzáférhető, a készlet erejéig. A Barta Ildikó-Szabó Virág szerzőpáros a mai napig nyitott előadói estek megvalósítására. A youtube-on több dal meghallgatható a musical repertoárjából.

Írást, újságírást tizenhét évesen kezdtem el tanítani, hivatalos felkérésre, akkor már néhány éves gyakorlati munka után a felnőtt sajtó világában.
Ezt azóta is nagy lelkesedéssel teszem, bármely korosztály körében.
Több százan fordultak meg az elmúlt húsz évben tréningjeimen, táboraimban – és ezek az alkalmak egyre inkább önismereti képzéssé gömbölyítették ki magukat; élvezetes kalanddá, játékosságuk és sokszínűségük mentén.
Az írásterápia épp úgy repertoárom része, mint az írás technikai fogásainak átadása – gyermeki lelkesedéssel csodálom, ahogyan a műhelyemben megfordulók szárnyaikat bontogatják, és közben boldogra írják (át) az életüket…
Meghívásoknak szívesen teszek eleget. Eddigi szakmai utam egyik nagy élménye a Természetgyógyász Fesztiválon, a Szepes Mária teremben való bemutatkozásom volt, de hivatásom minden egyes kalandja, amelyben tapasztalhatok-tanulhatok, megtiszteltetés…
Gyakran kérnek fel első-kötetes szerzők írásuk születéséhez, bábának, kéziratuk áttekintésére, írói kísérletezésük melletti “figyelő jelenlétre”. Örömmel!

Néhány írás tőlem, a régmúltból: 
VÁRAKOZÁS
DELFINFIÚ
ÁTÖLELEM A FÉLELMEIMET – amelyhez Feldmár András, Kanadában élő író-matematikus-pszichoterapeuta is ajánlást írt: “Elgondolkodtató, mélységeket magában hordozó írás. Izgalmas és érdekes, segít újabb kérdéseket feltenni”

Amennyiben visszajelzéseket szeretnél olvasni korábban megvalósult tréningjeimről vagy megjelent könyveimről – kattints alapítványunk, a Fénypont Kreatív Műhely oldalára.

Többen kértétek, meséljek arról, mit is takar: Kreatív-Szakrális Írói Workshop. Több mint húsz éve dolgoztam ki a módszert, amely azóta is rendkívüli inspirációt hoz számomra – ráunni nem tudok!  Szüntelenül fejlesztem magam, nyílok rá a világra, hogy minél izgalmasabbak legyenek ezek az együttlétek a résztvevők számára is – ugyanakkor mindig a jelen pillanat és az adott kiscsoport energiája határozza meg, mit is teszünk aznap – önismereti írás témakörében. Gyerekekkel, kamaszokkal, felnőttekkel egyaránt dolgozom, és elmondható, hogy minden korosztályt képes elvarázsolni az alkotás ereje és az ennek nyomán jelentkező csodák. Játszunk, meditálunk, van, hogy táncolunk, festünk stb. együtt – és ebből varászos írások születnek olyan résztvevők tollából is, akik azelőtt sosem írtak, vagy nagy ívben elkerülték a tollat és a papírt  Ezek az írások nemcsak élvezetesek és van, hogy megdöbbentően zseniálisak, de mély önismereti üzenetekkel is bírnak – a történet segít rálátni a szerző életének blokkjaira, annak okaira és kioldási lehetőségeire. Történik ez jóleső csoportmunkában, nagy nevetések és sírások, egymásra találások közepette. Gyógyító – mondják azok, akik már kipróbálták. Szeretettel várlak egy nagy, közös kalandra: Szabó Virág