Méhgyógyítás

Abban hiszek, hogy tanítani hitelesen azt tudja az ember, amelyen ő maga is keresztül ment; beavatásai, megvívott küzdelmei, győzelmei teszik őt Hivatottá az Átadásra.
Így vált lehetővé, hogy elindítottam Női Programjaimat, Méhgyógyító Kurzusaimat, amelyekre egyre több Nő érkezett és érkezik inspirációért – gyógyulni, saját hangját és belső erejét megtalálni.
Ezen egynapos programok és a hároméves Vörös Sátor Méhgyógyító Akadémia  a tanítások, a kreatív gyakorlatok, a MOST energiája és a Női Kör ereje által képesek hatni, és rendkívüli eredményeket hozni. Bizonyíték erre immár több száz Nő gyógyulása…
Ami azonban nagyon fontos: én magam nem gyógyítok, hanem Bábaként simogatok, támogatok – a Valódi Győzelem azé a NŐÉ, aki bátorságra kel, és eldönti: kiegyensúlyozza Önmagát; mert ideje leszámolnia a szenvedéssel és egy Új Utat választva Boldogságot teremteni kint és bent.
Mit jelent Bábaként simogatni/támogatni? Megfelelő közeget, energetikai ölelést, működőképes gyakorlatokat és előadásokat biztosítani a résztvevőknek, hogy az adott pillanatban számukra befogadható, biztonságos lépéseket megtehessék öngyógyításuk útján.
Ha úgy érzed, hogy nőies módon, azaz a szeretet, az elfogadás és a játékosság mentén találkoznál gyógyuló Méhed lehetőségeivel – keresd az általam hirdetett programokat, de egyéni konzultációra is szeretettel várlak. Visszajelzéseket itt olvashatsz a témában.

Kedves Gyógyulni, Kiteljesedni Vágyó Nőtársam!

Van lehetőség a boldogan, szabadon, egész-ségben megélt Nőiségre.
A kulcs hozzá Te vagy.  Képes vagy felszabadítani Önmagad.
A Női Kör pedig segít ezt elhinni – illetve olyan Tudáshoz, módszerekhez, energiákhoz juttat, amely lendületet, bátorságot és Tiszta Irányt ad az Úton.

Keresd programjainkat – és nyugodtan kérdezhetsz is… 🙂